Az agrárminiszter feladatkörét érintő törvények módosításáról szóló 2025. évi XCVII. törvény elfogadásával újabb, jelentős módosításokat eszközölt a jogalkotó a vadászati törvényen. A módosításokkal jelen cikk megjelenéséig már többen, többféle aspektusban foglalkoztak. A módosítások közül kifejezetten egy – a jogalkotó által törvénybe iktatott – új fejezettel kívánok foglalkozni, mely a „Kárt okozó vagy kockázatot jelentő vad eltávolítása” elnevezést kapta.
A vadászati törvényben megjelenő új, 74/C. § (1) bekezdés szerint a köz- és állategészségügyi, illetve közbiztonsági okból, valamint a köz- és magántulajdon súlyos károsodástól való megóvása érdekében a 8. § (2) bekezdés a)–e) pontja szerinti valamely területen kárt okozó vagy kockázatot jelentő vadászható állatfajok (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: kárt okozó vad) ezen területen történő befogása és szükség szerinti elejtése az érintett település polgármesterének feladata. A kárt okozó vad elejtéséhez az elejtés helye szerint illetékes rendőrkapitányság előzetes tájékoztatása szükséges.
A jogalkotó a 8. § (2) bekezdés a)-e) pontjában foglalt területek vonatkozásában határozta meg a fentieket, melyek között – a teljesség igénye nélkül – megtaláljuk például a település közigazgatási belterületét, vagy a lakóingatlanul szolgáló bekerített külterületi ingatlanokat.
A módosítás nyomán felmerülhet a kérdés, hogy a jövőben kit terhel a kárfelelősség, amennyiben a vad belterületen kárt okoz, e körben történt-e változás a korábbi gyakorlathoz képest?
Fontos leszögezni, hogy a jogalkotó nem módosította sem a vadászati törvény, sem a Polgári Törvénykönyv különféle kárfelelősségi szabályait. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:563. §-ának (1) bekezdése szerint a vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott. Ezen törvényi rendelkezés tehát nem változott, mint ahogyan nem változtak a vadászati törvényben foglalt kapcsolódó rendelkezések sem.
A Vtv. 75/A. § (1) bekezdése szerint tehát a vadászatra jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni azzal, hogy a vadászatra jogosult ellenőrzési körén kívül eső oknak a vadászati jog gyakorlásán és a vadgazdálkodási tevékenység folytatásán kívül eső okot kell tekinteni.
Megállapítható tehát, hogy a jogalkotó csupán azon kötelezettség alól „mentesítette” a vadászatra jogosultakat – és telepítette azt a polgármesterekre –, hogy a törvényben meghatározott területeken megjelenő, kárt okozó vadak „eltávolítása” a jövőben az ő feladatukat képezi. Fontos tehát észben tartani, hogy a vad befogása, elejtése – példának okáért belterületen – a jövőben már nem az illetékes vadászatra jogosult feladata, ugyanakkor a kárfelelősség szabályai látszólag nem változtak.
Amennyiben tehát a vad belterületen (illetve a törvényben meghatározott egyéb, hasonló jellegű területeken) kárt okoz, gépjárművel ütközik, úgy a kárért való felelősség vizsgálatánál továbbra is a vadászatra jogosult a „főszereplő” és nem az illetékes önkormányzat, vagy ahogy a törvény fogalmaz: „a polgármester”. A vadászatra jogosultnak tehát ilyen területeken a jövőben is felmerül a kártérítési kötelezettsége, amennyiben a vad az ő vadászterületéről váltott ki és a károkozás tekintetében felróhatósága, vagy ellenőrzési körén belül felmerülő ok megállapítható.
A módosítással kapcsolatban felmerül kérdésként, hogy amennyiben az illetékes polgármester bizonyíthatóan tudott adott vad jelenlétéről, illetve annak károkozásáról, felmerülhet-e a polgári jog általános szabályai szerinti kárfelelőssége a vadászatra jogosulttal párhuzamosan? Álláspontom szerint a válasz lehet igen, azonban ezen joggyakorlat kimunkálása a bíróságok feladata lesz. Ugyancsak nem tisztázott, hogy ebben az esetben a vadászatra jogosult – a felek felróható magatartásának vizsgálatakor – alappal hivatkozhat-e arra, hogy neki a károkozás azért nem felróható, mert az elfogás, elejtés egyébként nem az ő feladata.
Kérdésként merült fel továbbá az is: a jövőben kell-e és milyen következményekkel számolnia az önkormányzatoknak, figyelemmel a BH2022. 44. számú precedensképes döntésben kialakított joggyakorlatra? Eszerint a település vadászterületnek nem minősülő közigazgatási belterületén az ott megtelepedett vadászható állat által okozott kárért a vadászatra jogosult nem tartozik kártérítési felelősséggel. Eddig is vitatott volt, hogy amennyiben belterületen megtelepedett (és nem a vadászterületről oda kiváltó), vad által okozott kárért a vadászatra jogosult perbeli legitimáció hiányában nem felel, akkor a károsult az őt ért vagyoni hátrányt kivel szemben tudja érvényesíteni. A vadászati törvény új fejezete erre a kérdésre is választ ad vajon?
A módosításhoz fűzött előterjesztői indokolás szerint: „A települések vadászterületnek nem minősülő területén esetlegesen megjelenő, illetve jelen lévő egyes vadászható állatfajok által okozott károkkal vagy jelenlétükből eredő kockázatokkal összefüggésben szükségessé vált a Vtv. keretein belül külön törvényi rendelkezések megalkotása. Az új IV/A. Fejezet ennek megfelelően rögzíti a kárt okozó vagy kockázatot jelentő vad befogásával, illetve szükség szerinti elejtésével kapcsolatban az e feladat elvégzése tekintetében irányadó szabályokat.”
Az indokolás a felvetett anomáliákra tehát nem ad választ. Álláspontom szerint a vadászati törvénybe iktatott 74/C. § előremutató ugyan, azonban a vonatkozó jogi normák további módosítása lehet indokolt annak érdekében, hogy a jogalkotói akarat – a kárfelelősséget illetően – kellően világos legyen a jogalkalmazók számára is.